2020/21 tanévnyitó

A 80. tanévet SZÉKÁCS ELEMÉR REFORMÁTUS GIMNÁZIUM, MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM néven kezdte meg ma iskolánk.

Budai Ferenc igazgató úr beszédét követően új fenntartónk képviseletében Szabó József nagytiszteletű elnöklelkész úr mondta el gondolatait, aki Pál apostolt idézve a hit és szeretet fontosságát és örökérvényűségét hangsúlyozta.
Bízunk abban, hogy az előttünk álló változások valódi emberi értékekkel gazdagítják a nagymúltú Székács közösségét.
Valamennyi tanulónknak, szüleiknek, munkatársainknak jó egészséget, sikeres tanévet és Isten áldását kérjük!

“Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről-színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.
Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.”