Az idei Csapó Dániel Emlékverseny tavaszi szóbeli fordulóját októberben sikerült megtartani, online formában.
A diákoknak egy videófilmet kellett készíteniük, melyben az előzőleg megírt dolgozataikat mutatták be. Iskolánkból három 12. A osztályos diák vett részt ezen a megmérettetésen, nagyon szép eredménnyel. Mikle Dorina Jász-Nagykun-Szolnok megye 4 hungarikum termékét mutatta be, kategóriájában 3. helyezést ért el. Bíró Erzsébet kecskékről és kecskesajtról készített előadását a zsűri különdíjjal jutalmazta. Ollé Gábor pedig a rövid szőrű német vizsla, mint vadászkutya mindennapjait mutatta be, munkájáról a zsűri szintén elismeréssel nyilatkozott.
Mindhárom diák felkészítő tanára Seres Hajnalka tanárnő volt. Szeretettel gratulálunk a versenyzőknek és oktatójuknak! A csoportképet még a jelenléti tanítás idején készítettük, most a szép siker ismeretében még nagyobb örömmel tesszük közzé.