ISKOLÁNK NÉVADÓJÁRA EMLÉKEZÜNK

Szeptember 23-a fontos dátum iskolánk számára, hiszen 152 évvel ezelőtt, 1870-ben ezon a napon született Székács Elemér.

Mára hagyománnyá vált intézményünkben, hogy minden évben ilyenkor megkoszorúzzuk iskolánk névadójának szobrát. Székács Elemér neve nem ismeretlen a mezőgazdasági szakemberek előtt, hiszen a híres gabonanemesítő a mezőgazdaság szinte valamennyi ágazatának elismert szaktekintélye volt. A magyar mezőgazdaság történetébe rendkívül sikeres gabonanemesítéseivel írta be magát. Az általa nemesített búzafajták az 1910- es években nagyobb hozamukkal és jobb minőségükkel az egész Alföldön kiszorították a tiszavidéki búzát. Székács Elemér sikere elhivatottságának volt köszönhető, aki a búzatáblákat járva igyekezett a legjobb kalászokat kiválasztani nemesítéséhez. Barátai ezért kalászvadásznak hívták. Nem véletlen tehát, hogy a mezőgazdasági képzésben 1941 óta előkelő helyet elfoglaló intézmény, akkori nevén Mezőgazdasági Technikum 1962. november 24-én felvette Székács Elemér nevét.

Iskolánk hű maradt névadója szellemiségéhez, hiszen évtizedeken keresztül megfelelt minden kihívásnak, falai közül rengeteg mezőgazdasági szakember, agrármérnök és tanár került ki. Munkássága példaértékű mind a tanulóink, mind a mi számunkra. A híres gabonanemesítő kitartó céltudatossága, elhivatottsága szimbóluma mindannak, ami elengedhetetlen a sikeres oktatáshoz és neveléshez is. A tanulónak, mint a kalásznak, az ég felé kell törnie, céltudatosnak kell lennie ahhoz, hogy képes legyen a legnemesebb kalásszá, vagyis a legtehetségesebbé válni szakmájában. A tanárnak pedig elhivatottnak kell lennie, mint a legjobb kalászvadásznak, hogy figyelmesen járva a gyermekek között, képes legyen minden tanulóban felismerni a tehetséget. Székács Elemér 1938. május 16-án hunyt el, munkássága, kitartása és elhivatottsága azonban tovább él emlékezetünkben. Köszönjük Fejes Zsolt tanár úr megemlékezését, és Kóródi Ilona 9.E osztályos tanulónk szavalatát!