Október 21-én került sor a végzősök SZALAGTŰZŐ ÜNNEPSÉGÉRE.
A rendezvényt fenntartónk képviselőjeként megtisztelte jelenlétével Szabó József elnöklelkész is, aki Isten áldást kérte a tanulók életére, tanulmányaira. Beszédet mondott iskolánk igazgatója, Budai Ferenc is, majd Füzesi Hajnalka 11.-es diákunk szép énekével, Molnár Tímea szavalattal tette emlékezetessé az ünnepet. Bár a még mindig tartó járványhelyzet miatt a tánc elmaradt, azért felemelő pillanatokban lehetett részünk, a végzősök büszkén viselik a feltűzött szalagot, mely reméljük erőt ad az előttük álló megmérettetéshez, és megerősíti az érzést: Székácsosnak lenni jó!