“Lángos csillag állt felettünk Gyalog jöttünk, mert siettünk Kis juhocska mondta – biztos Itt lakik a Jézus Krisztus”
József Attila versével idézték fel ma kedves műsorukban kilencedikes tanulóink a betlehemi jelenetet, és elevenítették meg, hogyan keltek útra a pásztorok az angyalok éneke nyomán, és a napkeleti bölcsek a fényes “lángos csillag” vezetésével, hogy meglátogassák az iruló-piruló Máriát és a kisdedet. A betlehemi csillaggal Isten jeleket adott akkor és ott, és most is. Butyka Béláné Lelkész-vallástanárunk azzal bocsátotta szünetre közösségünket, hogy karácsonykor e csillag fénye vezessen bennünket is, a külsőségek helyett engedjük be szívünkbe az isteni jelenlétet, nyíljon meg lelkünk a szeretetnek, békének. Köszönjük a 9. PC osztály és felkészítőjük, Lovász Magdolna tanárnő szép műsorát!