KOLLÉGIUMI EST
A kollégium megalakulásának évfordulója alkalmából idén is vidám műsorral kedveskedtek kolisaink.
A kollégium megalakulásának évfordulója alkalmából idén is vidám műsorral kedveskedtek kolisaink.
Az októberi első fordulóban résztvevő mintegy 40 versenyző közül 10 tanuló jutott tovább a Bakony Judit Történelem Emlékverseny második fordulójába, melyre múlt héten csütörtökön került sor.
Múlt héten szerdán tanulóinkkal a Törökszentmiklósi Református Nőszövetség délutáni találkozóján vettünk részt, ahol új ERASMUS PLUS projektünk célkitűzésének minden szempontból eleget tudtunk tenni: generációk tanulhattak egymástól, miközben hagyományos magyar recepteket elevenítettünk fel.
Közel 120 vendéget, – általános iskolás tanulókat, szüleiket és tanáraikat – fogadtunk ma nyílt napunkon.
A Reformáció napja október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.
Feladatokkal tarkított, csapatösszetartásról, őszinte lelkesedésről, jókedvről szóló gólyaavató vette kezdetét ma délután iskolánkban.