ISMÉT AZ ORSZÁGOS VERSENYEK DÖNTŐJÉBEN A TANULÓINK
A tavalyi versenysikereket követően idén is döntőbe jutottak a tanulóink a szakmai versenyeken.
A tavalyi versenysikereket követően idén is döntőbe jutottak a tanulóink a szakmai versenyeken.
Ma végzős gépészeink bizonyíthattak a Szakma Kiváló Tanulója Verseny írásbeli fordulóján Gödöllőn, ahol 2 tanulónk adott számot tudásáról az erős országos mezőnyben.
Mezőgazdasági és Élelmiszeripari technikus tanulóink is megmérették magukat az idei OSZTV írásbeli fordulóján, melyre Gödöllőn került sor.
A Debreceni Egyetem által szervezett Középiskolásoknak Tanulmányi Versenyen iskolánk mindhárom csapata bejutott a szóbeli döntőbe, melyre a mai napon került sor az egyetem agrármérnöki karán.
Idén is szép eredménnyel szerepeltek iskolánk pék, illetve pék-cukrász tanulói a XXI. PÉK HAGYOMÁNYŐRZŐ, IX. POZSONYI KIFLI KÉSZÍTŐ, VI. MÉZESKALÁCS DÍSZÍTŐVERSENY-en, melynek a KMASZC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola adott otthont.
A Várhelyi Ferenc Matematikaversenyen iskolánk 12.AC osztályos tanulója, Kóti László a 12. évfolyamosok I. kategóriájában a dobogós III. helyezést érte el.