Iskolánk idén is részt vett a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara által szervezett, középiskolásoknak szóló tanulmányi versenyén.
A járványügyi helyzet miatt rendhagyó módon, négy online fordulón kellett bizonyítaniuk a résztvevőknek. Az egyes feladatsorok az alábbi témaköröket ölelték fel: kémia, természetvédelem-vadgazdálkodás, élelmiszeripari ismeretek, állattan, állatélettan, állattenyésztés, növénytan, növényélettan, növénytermesztés. Az érdeklődő diákoknak köszönhetően a Székács három csapatot is nevezett, melyből kettő nagyon szép eredményt ért el.
A Szikibaglyok csapata harmadik helyen végzett, a csapat tagjai: Antal Flóra, 13. AC, Kálmán Norbert, 13. AC, Virág Norbert, 13. AC. Felkészítő tanár: Hagyó Attila
A Miklósi Gazdászok csapata a hatodik helyen végzett, a csapat tagjai: Marázi Filip, 12. AC, Méhesi Martin, 12. AC, Szabó Imre Norbert, 12. AC. Felkészítő tanár: Veresné Nagy Margit.
A jutalmukat a mai nap kapták meg a tanulók, különböző értékű vásárlási utalványok formájában. Ezúton szeretnénk gratulálni a résztvevőknek és reméljük, hogy a következő tanévben is hasonló szép eredményekkel öregbíthetik iskolánk hírnevét ezen a megmérettetésen.