Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt sikeresen zártuk szerdán a hivatalos eredményhirdetésen, melynek az Ipolyi Arnold Közművelődési Központ, majd állófogadás formájában iskolánk adott otthont.
A Mezőgazdasági technikus verseny győztese Emődi Zoltán Ádám, aki magasan a mezőny legjobbjaként teljesített. Felkészítője Veresné Nagy Margit tanárnő volt. Ezzel iskolánk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legjobb gyakorlati oktatásért járó serlegét is átvehette.Az Állattenyésztő és állategészségügyi technikus verseny első helyezését Bakardzsiev Krisztián Rosan, a Közép-magyarországi ASZC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója érte el, Scherrenberger Johannes felkészítésével. A rendezvényen jelen volt Markót Imre Polgármester úr is, aki Törökszentmiklós Város Önkormányzata nevében az első helyezését elért tanulók számára ajándékcsomagot adott át. Számos egyéb szponzori ajándék, különdíj is átadásra került az ifjú szakemberek számára.A Mezőgazdasági technikus versenyen a legjobb szóbeli és legjobb írásbeli teljesítményt Mihók Attila, a Közép-magyarországi ASZC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium versenyzője nyújtotta. A kiemelkedő gyakorlati teljesítményéért, Kertészet versenyfeladatért különdíjban részesült Süveges Sándor Zoltán, a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium versenyzője. A legjobb írásbeli teljesítményt Szűcs Roland, Alföldi ASZC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola versenyzője produkálta. A Legjobb Állat-egészségügyi manuális feladatok végrehajtója, Palásti Rebeka, a Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium versenyzője volt. Számítások, adminisztráció elvégzése versenyfeladat kiemelkedő teljesítéséért különdíjban részesül Törgyekes Gergely, a Közép-magyarországi ASZC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium versenyzője. Állattenyésztés versenyfeladatért kiemelkedő teljesítéséért különdíjban részesül Kristó Ildikó, a Alföldi ASZC Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola versenyzője. Köszönjük a szponzorok, így az Agro-Salix Kft, Syngenta, Claas Hungária Kft, a Magtár Kft, Cibakert Mezőgazdasági Kft, Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt, Szenttamási Tejüzem, a Szegedi Füvészkert, Axiál, Jancsó és Társa Kft, Fodor Családi Gazdaság, a Béres Gyógyszergyár, a Rékasi-Agrár Kft, a Szentmiklósi Gabona támogatását. Kiemelten is köszönjük a mezőgazdasági munkaközösség lebonyolításban végzett áldozatos munkáját, külön is köszönet Seres Hajnalka és Veresné Nagy Margit versenyfelelősöknek. Ezúton is köszönjük továbbá Székelyné Bognár Júlia és Tóthné Telkes Tímea, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakképzési referenseinek a lebonyolításban nyújtott segítséget. Szívből gratulálunk a versenyzőknek, felkészítőknek, oktatási intézmények!
Bischofné Németh Katalin, koordináló versenyfelelős