BAKONY JUDIT TÖRTÉNELEM EMLÉKVERSENY – II. FORDULÓ
Az októberi első fordulóban résztvevő mintegy 40 versenyző közül 10 tanuló jutott tovább a Bakony Judit Történelem Emlékverseny második fordulójába, melyre múlt héten csütörtökön került sor.
Az októberi első fordulóban résztvevő mintegy 40 versenyző közül 10 tanuló jutott tovább a Bakony Judit Történelem Emlékverseny második fordulójába, melyre múlt héten csütörtökön került sor.
Múlt héten szerdán tanulóinkkal a Törökszentmiklósi Református Nőszövetség délutáni találkozóján vettünk részt, ahol új ERASMUS PLUS projektünk célkitűzésének minden szempontból eleget tudtunk tenni: generációk tanulhattak egymástól, miközben hagyományos magyar recepteket elevenítettünk fel.
Közel 120 vendéget, – általános iskolás tanulókat, szüleiket és tanáraikat – fogadtunk ma nyílt napunkon.
A Reformáció napja október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.
Feladatokkal tarkított, csapatösszetartásról, őszinte lelkesedésről, jókedvről szóló gólyaavató vette kezdetét ma délután iskolánkban.
Európai uniós ismeretek témában tartott ma előadást iskolánkban Szőke Imre Csaba vendégelőadónk.
“A magyar történelem egyik jelentős eseményére emlékezünk, amely 1956. október 23-án kezdődött. Ez az ünnep magába sűríti mindazt, amit a magyarság kívánt, amire vágyott, amit magának követelt. Az ünnep jelkép és tanítás. Jelképe a hősiességnek, tanítás arról a nemzeti egységről, amely a felkelés tüzében egyéni és közösségi áldozatok között született.”
Egy esztendővel ezelőtt egy csodálatos ember, kolléga, egy kiváló pedagógus távozott el közülünk.
Idén is megmutattuk iskolánk képzéseit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen szervezett Pályaorientációs nap keretében.
A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a Székácsos kollégiumi gólyaavató est.