RENDHAGYÓ EGYHÁZI ÉNEK ÓRA

“Az iskolánk, mint missziós felszállópálya.” Ezt a címet is adhatnánk annak a rendhagyó egyháziének órának, amin Dr. Dobos Ágoston békésszentandrási lelkipásztor, – a Békési Református Egyházmegye missziói előadója, aki maga is tevékeny részese a missziónak – vendégünk lehetett.

Énekeltünk együtt hegedűkísérettel, megtanultunk egy bibliai aranymondást, hallhattunk a menekültek közötti misszióról, majd képes beszámolót kaptunk arról az egyiptomi missziós útról, melyre a mi iskolánk udvaráról indult a Tiszteletes úr. Krisztus értünk égő szeretete és a misszionárius lelkész elkötelezettsége megérintett bennünket. Hálásak vagyunk a lehetőségért a 9.AC osztállyal, hogy résztvevői lehettünk ennek a lelki utazásnak. Lelkész úr életére, szolgálatára továbbra is Isten gazdag áldását kérjük!